Régótai bejegyzés hiánypótlás

Azon filózok már hónapok óta, hogy minek írtam én blogot? Most komolyan… nincs értelme. A problémákat nem fogja megoldani, ha kiírom magamból se segít, akkor meg minek?

Mostanában is ugyanaz a bajom, mint már sok éve: nem is merek már véleményt mondani, de úgy semmiről. Meg kérdezni sem. Minek? Úgyis le vagyok oltva. Van most egy melóhelyem, hát ott is kapom az ívet. Megkaptam, hogy szociálisan éretlen vagyok, csak mert megkérdeztem egy csajt, hogy szokott e virágmagból ültetni és azt hogy kell, hogy ki is keljen? Tök elegem van már mindenkiből, alig pár ember az, aki meglát az infantilizmus mögött engem. Ők szeretnek. Nagyon nehéz szeretni az embereket, nehéz próba ez, sokszor van rajtam sírhatnék. Az állandó beszólás, leszólás, megjegyzés, fikázás, stb.

Évek óta nem aludtam ki magam, Krisztián is kemény dió, vagy üvölt egész nap, vagy követel, vagy ugráltat. Nagyon nehezen viselem már őt is. Nincs olyan, hogy néha kapok kimenőt, vagy csak ülök és olvasok, mert nem engedik. Mindig van valami. Most iszonyú nehéznek látom a életet. Jó lenne egy csomó bizonyságot leírni, de lelkileg vagyok fáradt és enélkül a belső erő nélkül nem megy. Pedig Isten itt van és segítene, ha kérném… de nem kérem, mert már az imához is kimerült vagyok. Minden nap megújulok, de minden nap egyre hamarabb fogyik el az erőm. Pláne mikor belefutok az emberi rosszindulatba, gyalázatba, pletykába, gonoszságba, lenézésbe, az azonnal kifoszt és megsemmisít. Nem tudom ebből hogy lehet kikászálódni.

Facebook Comments